Mi az a Versmaraton?

József Attila Versmaraton - Újratöltve

Civil kezdeményezés, amely a 2011. novemberi kétnapos rendezvény után (amely a kultúra egységességét és megoszthatatlanságát hirdette) ezúttal tiltakozni kíván a Kossuth tér átrendezése, a fák meggyilkolása, a szobrok eltávolítása valamint a kormány kultúra- és szabad gondolat ellenes politikája miatt.

A rendezvény 34 órán keresztül, 2012. április 13-án pénteken 15 órától 14-én szombat éjfélig folyamatosan zajlik a Kossuth téren, József Attila szobránál.

Míg az első rendezvényen kifezetetten egy nemzeti egységet szerettünk volna kicsiben létrehozni, próbáltunk meggyőzni ismert jobboldali, korményközeli művészek és közéleti személyiségeket, hogy a kultúra egységéért kiállni közös ügyünk (sajnos kudarcot vallottunk, egyikük sem jött el végül...), addig mostanra meggyőződésünké vált, hogy aki nem látja, mekkora baj van az országban, az szándékosan, vagy épp "képtelenségből" szemellenzőt növesztett. Ezért most azokhoz fordulunk, akinek nem térkép e táj, akik itt és most akarnak élni és nem az országot elhagyva máshol szabadon gondolkodni, akik nem a sorok között olvasni szeretnének és nem kettős beszédet alkalmazva túlélni. Tiltakozásra szólítunk fel mindenkit, akinek számít, hogy az anyanyelvén szólal meg és aki nem pusztán kartotékadat.

A vers, József Attila költészete erre tökéletesen alkalmas eszköz, használjuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése